A Hold túlsó oldalán I-II.


Portré Izsák Imre égimechanikus, csillagászról

1929. február 21-én született Zala- egerszegen. A kőszegi Hunyadi Mátyás, majd az esztergomi Görgey Artúr Katonaiskolába járt, onnan vitték ki a német frontra. Németországban amerikai fogságba esett, majd haza került Zalaegerszegre, és egy év alatt különbözetivel leérettségizett.

1947-ben felvették az ELTE matematika-fizika szakára, és az Eötvös Collégiumba.

1951-től a Konkoly Thege Csillagkutató Intézetben aspiráns.

Detre László a Csillagkutató igazgatója, hamar felfigyelt kiváló matematikai tehetségére.

1956-ban a forradalom leverése után hagyta el az országot. Közel két évig Zürich-benn, az ottani csillagdában napfolt-tevékenységet vizsgált. 1958. novemberében utazott ki az USA-ba.

Az Ohio állambeli Cincinnattiban kapott állást. Tíz hónap után Cambridge-be hívták, a Smithsonian Astrophysical Observatory lett az új munkahelye. Itt a mesterséges műholdak pályaszámításával, elemzésével foglalkozott.

1961. június 1-én hivatalosan is bejelentette a Föld alakjának és felszíni pontjainak pontos meghatározására vonatkozó számításait. Egy csapásra világhírűvé vált.

Bebizonyította, hogy a Föld Egyenlítője nem kör alakú.

Számításai minőségi előrehaladást jelentettek a Föld alakjának meghatározásában. 1965-ben tudományos megbízást kapott a Nemzeti Űrhajózási Hivataltól ( NASA).

1965. áprilisában Párizsba utazott egy nemzetközi geofizikai szimpóziumra.

Előadását nem tudta megtartani, április 21-én éjjel szívinfarktus érte, 36 évesen meghalt.

1970-ben emlékére a Holdon krátert neveztek el róla. Nevét viseli 1546. sz. kisbolygó.

A két részes, kétszer egyórás film, emléket állít Izsák Imrének, és a mindenkori magyar tehetségnek, újból és újból bizonyítva azt, hogy hazánk szellemi nagyhatalom.

A film I része 58; a II -rész 67. perc BETA sp. videó



1998

A filmet készítették:

Hangmérnök: Várhegyi Rudolf

Vágó: Ricsóy Béla

Zeneszerző: Hortobágyi László

Fényképezte: Csukás Sándor

Montázs: Jelenczki István

Szakértő:

Bényi Zoltán
Izsák kutató

Munkatársak:

Jesze Ágnes
Kelemen Lívia
Komjáti Ferenc
Körmendi Teréz
Nagy Tibor
Sándor László
Zentai Andrea
Wolf István

Asszisztens: Magda Sára

Fordítás:
Adamik Lajos (német)
Magda Sára (angol )


Rendező Producer: Jelenczki István

A filmet gyártotta Angelus Bt.
1998 - 2000